Zeke-Banda22

Életrajz

Gubinecz Ákos Junior Prima díjas népdalénekes, népzenetanár, a hazai népdaléneklés egyik vezető egyénisége. 1998-ban született Zalaegerszegen, zenei tanulmányait a lenti Ádám Jenő Zeneiskolában kezdte, majd a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Á

Gubinecz Ákos Junior Prima díjas népdalénekes, népzenetanár, a hazai népdaléneklés egyik vezető egyénisége. 1998-ban született Zalaegerszegen, zenei tanulmányait a lenti Ádám Jenő Zeneiskolában kezdte, majd a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskolában folytatta. 2013-ban felvételt nyert a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol népi ének-citera-népi klarinét szakon tanult.

A szakgimnázium befejezése után Ákos 2017-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének – népi citera-koboz-tekerő művésztanár szakára, majd 2018-ban párhuzamos képzésként elkezdte a népzeneelmélet tanári szakot is, ugyancsak a Zeneakadémián. 2019-2023 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium óraadó tanáraként dolgozott, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára, valamint a MUS-E Magyarország ügyvezetője és művésze. Utóbbi program keretében heti rendszerességgel tart órát hátrányos helyzetű gyermekeknek, valamint részt vesz nemzetközi tréningeken a kreatív zenei nevelés témakörében.

A fiatal művész gyermekkora óta több népdaléneklési versenyen is megfordult, melyről rendre a legmagasabb elismerésekkel tért haza. Versenyeredményei mellett 2020-ban elnyerte a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, 2022-ben pedig munkásságát Junior Prima díjjal jutalmazták. 2023-2024-ben Ákos a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram keretein belül a müncheni Regös Együttesnél tevékenykedett.

Ákos a magyar népzene sokszínűségét bemutató első kiadványa 2021-ben jelent meg, Határtalan férfiének címmel, majd ennek folytatásaként 2025-ben adta ki Határtalan férfiének II. című albumát. A kiadványt bemutatták hazánk több nagyvárosában, de turnéztak vele Németországban, Svájcban, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában, valamint Erdélyben egyaránt. Az elmúlt években Ákos megfordult a világ számos pontján magyar népzenei programokkal: 2019-ben New Jersey államban, valamint Cipruson, 2020-ban Floridában adott koncerteket.

Zenei tevékenysége mellett Ákos gyakran szervez népzenei táborokat, kurzusokat, valamint a 2020-ban elindított SZÉF Fesztivál főszervezője, a SZÉF Egyesület elnöke. A Művészetek Völgye fesztiválon 2023-ban alapította meg az Egyetemi Udvart, mely azóta is minden évben több száz látogatót vonz a 10 napos fesztivál alatt.


Referenciáim


Junior Prima díj (2022)

Határtalan férfiének c. lemez megjelenése (2021, 2025)

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója (2025-)

A SZÉF Egyesület elnöke, a SZÉF Fesztivál főszervezője (2021- )

MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület művésze (2018- ), ügyvezetője (2024- )


IMG_3783

Tanulmányok


Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium (2013-2017)

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
népi ének - citera-koboz-tekerő - népzeneelmélet szak
(2017-2023)

Pécsi Tudományegyetem
Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola (2026- )


IMG_3787

Fontosabb fellépések, eredmények


Népzenei koncertek és citeraoktatás Floridában (USA) (2020)

Magyarország képviselete a „Musical footprints 2019” fesztiválon, Limassolban (Ciprus) (2019)

Oktatás a Kodály-hétvégén, valamint koncertek New Jersey államban és New Yorkban (USA) (2019)

Hajnal Akar Lenni Nemzetközi Népdaléneklési Verseny (2016):
1. helyezés + Énekesek Díja


IMG_3788

Felkérnél?

Koncert, oktatás vagy sajtómegkeresés — írj nekem.

Kapcsolatfelvétel